• 04dec
        • Szeretetfénnyel díszbe öltözött iskolánk

          Iskolánk ünnepi díszbe öltözve várja a december meghitt pillanatait: a fények lágy ragyogása, a szeretettel készült dekorációk és a gyerekek örömteli készülődése különleges hangulatot varázsoltak a folyosókra és az osztályokba egyaránt. Lassan mindannyian ráhangolódunk az ünnepek békés, várakozással teli időszakára.

          Szívből köszönjük a szülőknek és az egyházgellei Karitász csoportnak a támogatást: a műfát, az élő fát, a Szülői Szövetségnek a Mikulás-csomagokat, és minden apró figyelmességet, amelyekkel még otthonosabbá és szeretetteljesebbé tették az adventi időszakot.
          A közös összefogásnak köszönhetően igazi  karácsonyi hangulat költözött közénk.

    • 04dec
        • ANGOL OLIMPIÁSZ – ISKOLAI FORDULÓ

          2025.november 24-én második ízben került megrendezésre az angol nyelvi olimpiász iskolai fordulója. Tanulóink a B1 kategóriában versenyeztek, ami a 8. illetve 9. évfolyamos tanulókat jelenti. A versenyen összesen 8 tanuló vett részt, akik nagyon ügyesen oldották meg a feladatokat. A megmérettetés 2 részből állt, írás-és szóbeliből. Az írásbeli részben hallgatási feladatot, szövegértést és nyelvtani feladatokat oldottak meg a versenyző diákok. A szóbelin képleírásban kellett bizonyítani tudásukat.  A résztvevő tanulók közül sajnos csak egy tanuló juthatott tovább a járási fordulóra, aki nem más, mint az iskolai forduló első helyezettje. Minden tanulót oklevéllel és édességgel jutalmaztunk és reméljük a verseny során sok új, érdekes ismerettel gazdagodtak. A járási fordulón iskolánkat Mészáros Bálint, 9.évfolyamos tanuló fogja képviselni januárban.

          A verseny dobogósai:

          1. Mészáros Bálint
          2. Süli Bence
          3. Kalmár Beáta

          További résztvevők:

          Cséfalvay Barbara, Fialka András, Kartusoff Hanna, Kovács Denis, Kulcsár Máté

          Minden tanulónak szívből gratulálunk! Congratulations and best wishes for your next adventure!

           

    • 03dec
        • Szívből jövő karácsony   

          Iskolánk idén második alkalommal csatlakozott a "Mennyi szeretet fér el egy cipősdobozban" elnevezésű jótékonysági akcióhoz. Tanulóink idén is nagy lelkesedéssel és összefogással dolgoztak, ennek köszönhetően több mint 100 cipősdoboznyi szeretetet gyűjtöttek össze, amelyet a környékbeli idősotthonok lakói kapnak meg. A gyűjtéshez csatlakozott a nyékvárkonyi Mesekuckó Bölcsőde csapata is.  

          Köszönjük mindenkinek, akik bekapcsolódtak a jótékonysági akcióba! 😊  

          Békés, boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek! Legyen tele szeretettel és meghitt pillanatokkal az ünnep. 

    • 02dec
        • Inspiráló alkotás, méltó elismerés

          Iskolánk 8. osztályos tanulója, Frühwald Liza sikeresen szerepelt a BÁRKA bibliai témájú rajzpályázaton, amelynek idei témája Sámson története volt.

          Liza egyedi látásmóddal és igényes kivitelezéssel elkészített művét a szakmai zsűri bronzsávos minősítéssel jutalmazta.

          Szívből gratulálunk neki, és további alkotókedvet kívánunk!

    • 02dec
        • VÁGATLON 2. hely - Fényes eredmény a sötétben

          A 9. osztály hatfős csapata /Hatfejű sárkányok csapata/ izgatottan vágott neki egy különleges éjszakai megmérettetésnek, mely Dunaszerdahelyen a Vámbéry Ármin Gimnáziumban került megrendezésre. A verseny 12 órán át tartott, este 20.00 órától másnap reggel 8-ig. A versenyre saját zászlót is készítettek, mely egyben a jelképük is lett. A tudáson kívül a kitartás és koncentráció  is kulcsszerepet kapott. Az irodalomtól az angolon át a logikai feladványokig sokféle kihívással találkoztak, és mindenki hozzátettte saját erősségeit.  Volt, aki a számok terén jeleskedett, más az irodalmi feladványokban brillírozott és volt, aki a csapat taktikai döntéseiben segített.

          A fiúk /Fialka András, Kulcsár Máté és Süli Bence/ és a lányok  /Kalmár Beáta, Marczell Leila és Sebök Csilla Luca/ tökéletesen kiegészítették egymást. Az éjszaka előrehaladtával ugyan egyre fáradtabbak lettek, de a jó hangulat, a közös élmények és a csapatszellem végig erőt adott nekik. Ezt bizonyítja lendületes és ötletes  koreográfiájuk is, melyet „modern, rapesített“ népmesezenére mutattak be. Végül 10 csapatból a 2. helyet szerezték meg, ami hatalmas eredmény.

          Gratulálunk a résztvevőknek az elért szép eredményhez és a példás csapatszellemhez!

           

    • 01dec
        • Énekkarunk az első gyerekszentmisén

          A budapesti A38 Hajón tartott koncert után már kíváncsian vártuk, milyen izgalmas helyre sodor minket a következő élmény.. Arra viszont egyikünk sem gondolt, hogy a „következő nagy állomás” pont itthon vár ránk — méghozzá az első gyerekszentmise formájában!

          November 28-án gyönyörű eseménnyel zártuk a liturgikus évet: együtt ünnepeltünk a gellei templomban iskolatársainkkal, szüleikkel és sok hívővel. A hangulat családias volt, mégis különleges — igazi közösségi élmény.

          A szentmisét gitáros ifjúsági énekek tették még élőbbé, amelyeket iskolánk énekkara vezetett. A gyerekek arcán látszott, mennyire megérinti őket ez az élmény — ahogy Isten örömet, békét és valami megmagyarázhatatlan nyugalmat hoz a szívekbe.

          Hatalmas köszönet mindenkinek, aki velünk volt, és aki az idejéből ajándékozott egy kicsit Istennek is. Ezzel az alkalommal lezártuk az egyházi évet, és elindultunk az adventi úton, amely gazdag programokat tartogat számunkra.

          Igaz, sűrű időszak előtt állunk, de tele vagyunk energiával — és tudjuk, hogy minden perc megéri. Hiszen a legszebb jutalmunk az, amikor továbbadhatjuk a szeretetet… és hát, a karácsonyi szünet közeledte is elég jó motiváció! 😉

    • 01dec
        • A jövő árnyéka

          Kilencedikeseink egy Kukkónia pályázat keretén belül hat hársfát ültettek el a helyi focipályán. A tanulók lelkesen együttműködve dolgoztak, ezzel is hozzájárulva környezetük szépítéséhez és egy zöldebb környezethez. Megtapasztalhatták, milyen fontos a természet illetve egymás iránti tisztelet és empátia. A közös munka nemcsak árnyat ad majd évek múlva, hanem emlékeket is. A kezdeményezés jó hangulatban zárult, és maradandó élményt nyújtott minden résztvevőnek.

    • 28nov
        • Multifunkciós sportpálya

          2025. november 12-én átadásra kerültek az új multifunkciós sportpályáink. A projekt  a 2025-ben jóváhagyott, a 2024/001-es felhívás keretében benyújtott sporttámogatási projekt hozzájárulásán keresztül valósult meg,  107 289,40 € értékben. Saját források: 23 629,22€. A pénzügyi segítséget ezúton is köszönjük. #fondnapodporusportu.

          Dňa 12. novembra 2025 boli odovzdané naše nové multifunkčné ihriská. Projekt bol podporený z verejných zdrojov prostredníctvom príspevku na projekt podpory športu schváleného v roku 2025 v rámci výzvy č. 2024/001 vo výške 107 289,40 €. Vlastné zdroje: 23 629,22 €. Názov projektu: Rekonštrukcia a modernizácia existujúcich špotových ihrísk. Názov prijímateľa: Obec Holice

          Za finančnú pomoc ďakujeme #fondnapodporusportu

    • 25nov
    • 13nov
        • „Friss ízek, friss energiák – Egészségnap a suliban”

          Iskolánkban Egészségnapot tartottunk, amelyen az alsó és felső tagozatos diákok is aktívan részt vettek. Az osztályokban zöldségekből, gyümölcsökből és egészséges alapanyagokból készült finomságokat készítettek és kóstoltak, játékos feladatokat oldottak meg, valamint kreatív „vitaminkompozíciókat” alkottak. A nap különlegessége volt az „Egészségesnek lenni jó” című előadássorozat, amelyet a dunaszerdahelyi területi közegészségügyi hivatal munkatársa tartott a gyerekeknek, és amiből megtudhatták, miért fontos a helyes táplálkozás, a mozgás, a pihenés és a folyadékpótlás, valamint beszélgethettek az egészségtelen életmód következményeiről is. Ez a program egyszerre volt tanulságos, vidám és ízletes élmény minden résztvevő számára.

    • 13nov
        • „Merülés a titkok világába”

          November 11-én és 12-én iskolánk minden tanulója bekapcsolódott egy különleges és igazán izgalmas programba. Vendégül láttuk a Gyermekek az Óceánokért Egyesület csapatát, akik a Merülj velünk! című ismeretterjesztő edukációs előadás keretén belül érdekes foglalkozásokkal hozták közelebb hozzánk a tengerek és óceánok világát.

          A gyerekek 45 perces, két részből álló élményórán vettek részt. Az első részben megtudhatták, milyen veszélyek fenyegetik a tengerek és óceánok élővilágát.  A foglalkozás második felében pedig különleges VR szemüvegek segítségével a tengeri világ csodáit fedezhették fel, mintha valóban a víz alá merültek volna. A program minden résztvevő számára felejthetetlen élményt nyújtott.  

    • 11nov
        • Egy nap a reflektorfényben

          Énekkarunk az M2 Petőfi TV-felvételén az A38 Hajón!

          Alig telt el pár hét a miskolci kalandunk óta, és máris új élmény várt ránk – nem is akármilyen! Meghívást kaptunk, hogy részt vegyünk a Crux együttes televíziós felvételén, amelyet az M2 Petőfi TV stábja rögzített Budapesten, a legendás A38 Hajón. Természetesen nem kellett kétszer mondani – izgatottan vágtunk neki az útnak! 🚐🎶

          A mostani kirándulás rövidebb volt, így kényelmesen és jókedvűen érkeztünk meg a fővárosba. Mivel a kezdésig még maradt egy óránk, úgy döntöttünk, hogy nem pihenünk – felfedező üzemmódba kapcsoltunk. Egy laza, kb. 6 kilométeres sétát tettünk: a Petőfi hídtól indultunk, megkerültük a Duna-partot, átkeltünk a Rákóczi hídon, és még a Nemzeti Színházat is megnéztük. Budapest ilyenkor, ősszel különösen gyönyörű! 🍂🏙️

          Visszatérve az A38-ra, izgatottan lestük, mi történik a kulisszák mögött. A Crux zenekar már javában készült a koncertre, miközben mi körbejártuk a híres hajót, és közben megcsodáltuk, hogyan dolgozik egy tévéstáb: kamerák, fények, kábelek mindenhol – igazi profi hangulat!

          Aztán jött a hangbeállás, ami hosszabb volt, mint gondoltuk – de közben bepillantást nyertünk abba, mennyi munka és türelem kell ahhoz, hogy minden tökéletesen szóljon. Három óra technikai készülődés után végre mi is elfoglaltuk helyünket a közönség soraiban – természetesen az első sorban, hogy semmiről se maradjunk le!

          A kamerák elindultak, a fények felgyúltak, és kezdődött a Crux koncert! Már az első dal után teljesen átszellemültünk – énekeltünk, tapsoltunk, és közben arra is figyelnünk kellett, hogy mikor nézünk a kamerába, hogyan ülünk vagy mikor tapsolunk. Az egyórás koncert szinte elröppent, de a zenei élmény és a forgatás hangulata biztosan örök emlék marad.

          A felvétel után még nem ért véget a nap: irány a Gellért-hegy, ahonnan szerettük volna megcsodálni a budapesti éjszakai panorámát. Sajnos a Citadella éppen felújítás alatt volt, így csak részben láthattuk a várost – de egy dologban biztosak vagyunk: ide visszatérünk!

          A hazafelé vezető út gyorsan eltelt, a kisbuszon még nevetések, élménybeszámolók és egy kis fáradt boldogság zárta a napot. Egy újabb különleges emlék került a közös történetünkbe – és már csak azt találgatjuk:
          vajon mi lesz a következő kaland?

    • 10nov
        • ÉLMÉNY ÉS TUDOMÁNY EGY HELYEN

          9. évfolyamos tanulóink egy izgalmas exkurzión vettek részt Győrben a Mobilis Interaktív Élményközpontban. A program során sok érdekes dolgot tanultak a tudományról és technikáról, miközben számos kísérletet próbálhattak ki. Kapu Tibor magyar űrhajós űrben végzett kísérleteit tekintették meg , látványos példákkal magyarázták el, hogy miért lebegnek a tárgyak az űrben és milyen érzés lehet megtapasztalni a súlytalanságot.  A sok gyakorlati példa segítette megérteni a fizikai törvényszerűségeket.

          Ezután interaktiv kísérleteket végeztek a diáklaborban, amelybe mindenki bekapcsolódott  és „kis tudósként“ próbálhatta ki magát.  Legizgalmasabbnak bizonyult a földi körülmények közötti súlytalanság modellezése. Megfigyeltük hogyan viselkednek a tárgyak, amikor rövid időre súlytalanná válnak - például szabadesés közben.

          Tanulóink nagyon jól érezték magukat. Ma újból beigazolódott, amit eddig is tudtak, hogy a fizika körülvesz minket és nem csak a tankönyvekben létezik.

    • 10nov
        • Az énekkar a Loft Stúdióban!

          Még csak néhány hét telt el énekkarunk megalakulása óta, és máris egy fantasztikus élményben lehetett részünk! Meghívást kaptunk a LOFT Stúdióba Pozsonyba, ahol egy dal részletét énekelhettük fel és rögzíthettük profi körülmények között.

          A LOFT Stúdió Szlovákia egyik ismert zenei műhelye, ahol számos neves előadó dolgozik, többek között Richard Müller, Peter Nagy, Dominika Mirgová, Miro Jaroš, a CRUX együttes és még sokan mások. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy mi is részt vehettünk egy dal elkészítésében, méghozzá Igor Baar kiváló zenei producer irányításával.

          Énekeseink lelkesedése és ügyessége révén a felvétel gördülékenyen zajlott, és alig egy óra alatt el is készült a dalrészlet. A szám címe „Isten tenyerén”, amely a CRUX együttes hamarosan megjelenő, hetedik albumán kap majd helyet.

          Hálásak vagyunk ezért a különleges lehetőségért és a felejthetetlen tapasztalatért, amely tovább erősítette közösségünket. Már most izgatottan várjuk a következő kihívást és közös zenei élményt!

    • 03nov
        • Mennyi szeretet fér egy cipősdobozba?

          Tisztelt Szülők és adakozni vágyók!

          Iskolánk idén is bekapcsolódik a szeretetdoboz felhívásba, amelynek segítségével idős embereknek szeretnénk örömet okozni a karácsonyi időszakban.

          Aki teheti, kérem segítsen megtölteni a dobozokat szeretettel, ajándékokkal.

    • 27okt
        • Köszönőlevél

          Az iskola nevelői testülete szívből köszöni Sipos Évának, hogy a jótékonysági bál megszervezésével hozzájárult tíz rászoruló család gyermekének megsegítéséhez.
          A bál bevételéből biztosított 50 eurós ajándékutalványok nagy örömet szereznek majd  a gyermekeknek és családjaiknak.

          Köszönjük önzetlen munkáját, támogatását és példamutató közösségi szerepvállalását!

          Köszönetünket fejezzük ki a szülőknek, akik az idei tanévben is örömmel támogatták iskolánk hagyományát, és megajándékozták első osztályos tanulóinkat a jövőbe vetett hit szimbólumával: egy fa elültetésének lehetőségével az iskola udvarán.

          Köszönjük önzetlen munkájukat, támogatásukat és példamutató közösségi szerepvállalásukat, mellyel a gyerekeket segítik!

          Az iskola nevelői testülete

    • 27okt
        • 🎵 Énekkarunk Miskolcon

          Egy nap tele dallal, nevetéssel és élményekkel!

          Korán reggel, még a nap is alig ébredt fel, amikor az Egyházgellei Alapiskola énekkara útnak indult Miskolc felé. A kisbuszban már az első percektől jókedv uralkodott – nevetés, beszélgetés, és persze egy kis éneklés sem hiányzott. Nem is csoda, hogy gyorsan eltelt az idő, és hamar megérkeztünk a borsodi megyeszékhelyre.

          Elsőként a város nevezetességeit jártuk végig: az Európa térről indultunk, majd a Hősök terén álltunk meg, ahol Miskolc hőseinek emlékművét néztük meg. Ezután ellátogattunk a Nagyboldogasszony minorita templomba és a görögkatolikus székesegyházba is. Minden helyszínen rácsodálkoztunk a város szépségére, a templomok csendjére és az épületek különleges hangulatára.

          A sok séta után jöhetett egy kis pihenő – a plázában közösen pizzáztunk, majd a Szinva-patak mentén folytattuk utunkat a híres Mancs-szobor felé. A Szinva terasznál lementünk a patakhoz néhány fénykép erejéig, majd áthaladtunk a lakathídon, és megcsodáltuk a színes esernyőkkel díszített utcát. Igazi mesés látvány volt!

          Nem hagyhattuk ki a Miskolci Nemzeti Színházat, a Miskolci Galériát, és az Erzsébet térenKossuth Lajos-szobrot sem. A városnézés után azonban következett a nap fénypontja: a Magyar Continental Singers koncertje a Művészetek Házában. Fantasztikus élmény volt hallani őket élőben – a hangzás, a látvány, az üzenet és a lelkesedés mind mély nyomot hagyott bennünk. Lelkileg feltöltődve, inspirációval telve indultunk haza – hiszen az út, amely előttünk áll, most kezdődik igazán az énekkarunk számára.

          A hazafelé vezető úton sem volt csend: a koncert élménye után két órán keresztül ének, nevetés és fények töltötték meg a buszt – igazi „minibuli” kerekedett az autóban. Persze, a lélek bírná még, de a test már fárad, így eljött az alvás ideje. Az út utolsó szakaszán ismét feléledt az énekkar, és még egy rögtönzött énekpróbát is tartottunk!

          Éjfél után érkeztünk haza, élményekkel, dallamokkal és hálával a szívünkben – és bár mindenkit várt már a saját ágya, ez a nap biztosan sokáig emlékezetes marad mindannyiunk számára.

          Köszönjük mindenkinek, aki lehetővé tette ezt a felejthetetlen napot!

    • 20okt
    • 20okt
        • Útkeresés okosan

          A 9. évfolyam a pályaválasztási börzén és az intelligens laborban.

          Tanulóinkkal október 16-án ellátogattunk a dunaszerdahelyi pályaválasztási börzére, ahol számos középiskola mutatta be képzési kínálatát. A diákok tájékozódhattak a felvételi eljárásról, a különböző szakok követelményeiről, valamint személyesen is beszélgethettek az intézmények képviselőivel és diákjaival. Az esemény remek alkalmat nyújtott arra, hogy a kilencedikesek információkat gyűjtsenek, és megalapozott döntést hozhassanak a továbbtanulásról és jövőbeli terveikről.

          Ezt követően ellátogattunk a városi könyvtárba, valamint megtekintettük az intelligens laboratóriumot. A program során több izgalmas témáról hallottunk és érdekes technológiákat ismerhettünk meg. Részesei lehettünk egy kinematográfiai bemutatónak, ahol régi filmvetítési technikákkal ismerkedtünk meg. Megnéztük, hogyan készült egy régi Coca-Cola reklámfilm, valamint betekintést kaptunk Karol Deman munkásságába, aki a csehszlovák bábjátéktól a filmvetítésig ívelt pályával gazdagította a filmkultúrát. Megismerkedtünk a 3D modellezés alapjaival és a Tinkercard program használatával. A program végén minden résztvevő apró ajándékot kapott emlékbe. Tartalmas és élményekkel teli napot zártunk

    • 16okt
        • Őszi fényben, szeretetben

          Az ősz mindig különleges hangulatot hoz magával: a fák színesbe öltöznek, a levegő hűvösebbé válik, és lassan elcsendesedik a természet. Iskolánk bejárata is őszi hangulatba öltözött a lelkes pedagógusoknak és szülőknek köszönhetően. Ebben a meghitt időszakban tartotta meg a község az idősek köszöntését is, amikor a gyerekek szeretettel és tisztelettel fordultak a nyugdíjasok felé.

          Az ünnepség megható pillanatokkal telt. A tanulók versekkel, énekekkel készültek, hogy örömet szerezzenek az időseknek. Minden mosoly, minden taps azt jelezte: az elmúlás szépsége az emlékekben és a kapcsolatokban rejlik. Az idősek hálás szívvel fogadták a köszöntést, és a generációk közötti megható találkozás örök emlékként marad meg mindannyiunkban. Köszönettel tartozunk a felkészítő pedagógusoknak, hogy segítségükkel a gyerekeknek sikerült szebbé varázsolnunk a nyugdíjasok délutánját.

          Albert Schweitzer szavaival élve:
          „Az idő nem múlik, csak megtelik emlékekkel.”

          Ez a nap emlékeztetett arra, hogy az ősz nemcsak a búcsú, hanem az összetartozás ideje is – amikor a múlt értékké válik, és a szeretet hidat épít fiatalok és idősek között.

    • Kontakty

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským Holice - Alapiskola Egyházgelle
      • +421 31/5545130
        031/553 02 57
        031/55 45 733
      • Póšfa 82
        93034 Holice
        Slovakia
      • 36094137
    • Prihlásenie