• 18sep
        • Fehér zsírkréta

          Intézményünk tanulói idén is tevékenyen kivették részüket a Fehér Zsírkréta elnevezésű országos nyilvános jótékonysági akcióból, amelyet 2026. szeptember 18-án zajlott iskolánkon. A nyolcadik évfolyam kijelölt diákjai felelősségteljesen látogatták végig az osztályokat, hogy összegyűjtsék a nemes célra szánt adományokat.

          Az iskola vezetősége ezúton is hálás szívvel köszöni a szülők önzetlen és nagylelkű hozzájárulását, amellyel támogatták a kezdeményezést, és biztosították a gyűjtés eredményességét.

          A vakok és gyengénlátók közössége nevében is tisztelettel köszönjük a szolidaritást, valamint a sokféle formában megnyilvánuló segítséget!

          Közös erővel ismét szebbé tettük a világot!

    • 02sep
        • Tanévnyitó szentmise

          Ma, szeptember 2-án közösségünk tanévnyitó szentmisén vett részt, amelyen iskolánk valamennyi osztálya, tanulói és pedagógusai együtt ünnepeltek.

          A szentmise meghitt pillanatait iskolánk énekkarának szolgálata tette még ünnepélyesebbé. Kívánjuk, hogy az előttünk álló tanév minden tanulónk és pedagógusunk számára örömteli, eredményes és áldásokban gazdag legyen!

    • 01sep
        • Tanévnyitó

          Tisztelt Szülők! Kedves Pedagógusok és Iskolánk Munkatársai!
          Kedves Tanulóink!

          Nagy szeretettel köszöntelek benneteket a 2026/2027-es tanév első napján!

          Utolsó napjait éli a nyár. Sárguló akácfalevelek, fanyar őszi illatok, a bágyadt napsugár, s a mindinkább rövidülő nappalok, a természet ezer jele érezteti velünk… itt van az ősz.

          Egy új tanév mindig egy kicsit új kezdet is. Új célokat, új lehetőségeket, új találkozásokat és új élményeket hoz. Vannak, akik számára ez a nap ismerős. Másoknak pedig most kezdődik életük egyik fontos új fejezete. Itt most a kis elsőseinkre gondolok.

          Kedves Elsősök!

          Nagy szeretettel köszöntelek benneteket az iskolában! Ma egy igazán különleges nap van számotokra. Talán egy kicsit izgultok, talán kíváncsiak vagytok, milyen lesz itt. Lehet, hogy van köztetek, aki már nagyon várta ezt a napot, és olyan is, aki most még egy kicsit félénken nézelődik.

          De egyet biztosan ígérhetünk nektek: itt sok-sok szeretet, új barát és rengeteg érdekes dolog vár rátok.

          Lesznek napok, amikor sokat tanulunk, és lesznek olyanok is, amikor nagyokat nevetünk. Lesznek könnyebb és nehezebb feladatok, de mindig lesz mellettetek valaki, aki segít.

          Ne féljetek kérdezni! Merjetek kíváncsiak lenni! És ha valami elsőre nem sikerül, próbáljátok meg újra!

          Mostantól ti is ennek az iskolai közösségnek a tagjai vagytok. Örülünk, hogy megérkeztetek hozzánk!

          Kedves Gyerekek!

          Nelson Mandela szavait idézem

          „Az oktatás a leghatalmasabb fegyver, amit arra használhatsz, hogy megváltoztasd a világot.”
          A tudás hatalom, erő és valóban fegyver a kezünkben. Világot formálhatunk, szebbé tehetünk segítségével.

          Persze az iskola nem arról szól, hogy mindenből mindig a legjobbak legyetek. Sokkal inkább arról, hogy minden nap tanuljatok valami újat, felfedezzetek valamit, ami érdekel benneteket, és közben egyre jobban megismerjétek önmagatokat.

          Lehet, hogy ma még nem tudjátok, mi szeretnétek lenni, amikor nagyok lesztek. És ez így van jól. Az iskola segít abban, hogy kipróbáljatok sok mindent, kérdezzetek, gondolkodjatok, alkossatok és megtaláljátok azt, amiben igazán örömöt leltek.

          Ne féljetek hibázni! A hibákból is tanulunk. Ha valami nem sikerül elsőre, próbáljátok meg még egyszer.

          Figyeljetek egymásra, vigyázzatok egymásra, és örüljetek egymás sikereinek!

          Mert az iskola nemcsak a könyvekről és a jegyekről szól. Az iskola közösség is. Itt barátokat találunk, együtt nevetünk, együtt tanulunk, és közös emlékeket gyűjtünk.

          Kívánom nektek, hogy az új tanévben legyen bennetek sok kíváncsiság, bátorság, kitartás és öröm.

          Tanuljatok, kérdezzetek, álmodjatok nagyot – és közben soha ne felejtsétek el: mindannyian képesek vagytok valami jót hozzátenni a világhoz.

          Kedves Szülők!

          Az iskola és a család közös felelőssége, hogy gyermekeink biztonságban, szeretetben és megfelelő támogatással fejlődhessenek. Köszönjük, hogy ránk bízzák legféltettebb kincseiket.

          A gyermekek sikere közös sikerünk. Ezért fontos, hogy együtt figyeljünk rájuk, meghallgassuk őket, és segítsük őket abban, hogy megtalálják a saját útjukat.

          Köszönjük támogatásukat és együttműködésüket!

          Kedves Kollégáim!

          Pedagógusként nap mint nap nemcsak tudást adunk át. Példát mutatunk. Bizalmat építünk. Bátorítunk. Nevelünk.

          Kívánom, hogy az előttünk álló tanévben is legyen erőnk, türelmünk és lelkesedésünk ehhez a szép, de felelősségteljes hivatáshoz.

          Legyen ez a tanév  az együttműködés, az elfogadás és a közös örömök éve!

          Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindannyiunknak sikeres, békés, élményekben és eredményekben gazdag új tanévet!

          A 2026/2027-es tanévet ezennel megnyitom.

    • 28aug
        • Új arculatot kaptak a tablók és a földszinti folyosó

          A nyári felújítási munkálatok során az intézmény több pontján is fejlesztések valósultak meg, amelyekről korábban már beszámoltunk. A megújulás részeként a tablók is felújításra kerültek, így a földszinti folyosó is frissebb, rendezettebb arculatot kapott. A korszerűsített tablók nemcsak kellemesebbé teszik a környezetet, hanem továbbra is őrzik és méltó módon mutatják be az intézmény múltjának fontos emlékeit.

    • 27aug
    • 17aug
        • Új padlózat a földszinti és az első emeleti osztálytermekben

          Az elmúlt évben a földszinti és az első emeleti osztálytermek teljes felújításon estek át. Festéssel megtisztultak a falak, korszerű digitális eszközökkel gazdagodtak az osztályok és végül új parketta került az osztálytermekbe. Minden tanteremben kivetítő, interaktív tábla és kerámia tábla segíti a tanulást.

          A földszinti és az első emeleti folyosók, valamint a lépcsőházak is teljesen megújultak.

          A padlózat cseréje is jelentős anyagi ráfordítást igényelt. A padlózat felújítását teljes egészében az iskola mellett működő Szülői Szövetség és a község finanszírozta.

          Hálás szívvel köszönjük nagylelkű támogatásukat és segítségüket, iskolánk minden tanulója nevében!

          Az iskola vezetősége

    • 20júl
        • Iskolánkban nyáron is nagy munka folyik

          A nyári szünet első két hetében folytatódtak a tavaly megkezdett festési munkálatok intézményünkben. Az alsó tagozatos tantermek felújítását követően idén a földszinti és az első emeleti folyosók falai és mennyezete, mindkét lépcsőház, a korlátok, a főbejárat, valamint a tantestületi szoba is megújult. Mindent megteszünk azért, hogy iskolánk belső tere szebb és modernebb legyen. Örülünk, hogy  a gyerekeket szeptemberben esztétikusabb és barátságosabb környezet fogadja. Tisztelettel: az iskola vezetősége

    • 15júl
    • 08júl
        • I. Teddy Maci családi nap

          Ezúton szeretettel meghívjuk a gyermekeket és családjaikat az I. Teddy Maci Családi Napra, amelyet 2026. augusztus 8-án rendezünk meg a sikabonyi Gálffy Ignác Közösségi Házban.

          A rendezvényen a Teddy Maci Kórház programjai mellett számos izgalmas családi programmal, prevenciós állomással, kézműves foglalkozásokkal, játékokkal és meglepetésekkel várjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt.

          A Teddy Maci Kórház csapata

    • 30jún
        • A megérdemelt pihenés kapujában

          A 2025-2026-os tanév végéhez értünk. Az elmúlt hónapok rengeteg munkát, energiát, elkötelezettséget és olykor nehézséget is hoztak. Ugyanakkor számos örömöt, sok közös sikert és megerősítést is kaptunk. 

          Iskolánk jelentős fejlődésen ment keresztül. Számos fejlesztés, felújítás és beruházás valósult meg. Mindezek mellett a legfontosabb eredményeink mégsem az épületekben vagy az eszközparkban mérhetők, hanem a gyermekeink teljesítményében, fejlődésében és sikereiben. Az idei tanév eredményei azt mutatják, hogy közös munkánk gyümölcsöző volt.

          Köszönet valamennyi pedagógusnak, nevelőnek és alkalmazottnak az egész éves lelkiismeretes munkájáért. Köszönjük a szülők bizalmát, együttműködését és támogatását. Hálásak vagyunk fenntartónknak, községünk vezetésének és minden partnerünknek a segítségért. Mindenkinek jó egészséget, tartalmas pihenést kívánok!

          Iskolánk minden tanulójának békés, vidám és felhőtlen nyári szünidőt kívánok! Legyenek büszkék az idei eredményeikre! Élvezzék a vakáció minden pillanatát! Vigyázzanak magukra és egymásra! Szeptemberben találkozunk.

          Bánki Melinda, igazgatónő

    • 30jún
        • Mozgalmas napok az iskolai klubban

          Bár az utolsó héten már nem a tanulásé volt a főszerep, mi egy percig sem unatkoztunk a forró nyári napokban.

          Minden délután más-más programot választottunk. Gofrit sütöttünk, gyöngyöt fűztünk, filmet néztünk, táncoltunk, bolondoztunk vagy társasjátékoztunk. Az utolsó napon egy fergeteges discoval búcsúztattuk az együtt töltött remek időszakot. 

    • 24jún
        • „A jövő azoké, akik hisznek álmaik szépségében.”

          E gondolat jegyében búcsúztunk ma iskolánk kilencedikes diákjaitól. Elbúcsúztak attól a helytől, ahol az elmúlt évek során tudást, élményeket, tapasztalatokat és barátságokat szereztek.

          Most új kihívások és lehetőségek várnak rájuk. Őszinte szeretettel kívánjuk, hogy legyen bátorságuk álmaik követéséhez, kitartásuk a nehézségek leküzdésében és legyenek nyitottak az új lehetőségek felé.

          Ehhez kívánunk sok sikert, jó egészséget és boldog, eredményekben gazdag jövőt!

          Az iskola vezetősége, pedagógusai és diákjai

    • 22jún
        • Sikeresen zajlott a "Vieme po slovensky" szlovák nyelvi verseny

          Iskolánk idèn 2.alkalommal rendezte meg a “Vieme po slovensky” elnevezésű szlovák nyelvi versenyt. A versenyen 4.-9. osztályos tanulók vettek részt. 

          A verseny célja, hogy fejlessze a tanulók szlovák nyelvtudását, bővítse szókincsüket, valamint ösztönözze őket a nyelv aktív használatára. Emellett lehetőséget ad a tehetséges diákoknak tudásuk bemutatására és az egészséges versenyszellem erősítésére.

          A diákok nagyon ügyesen dolgoztak és szép eredményeket értek el. 

    • 22jún
    • 22jún
        • Bala matematikaverseny

          Iskolánkban sikeresen lezajlott a már hagyománnyá vált Bala Matematikaverseny, amelyen  3–tól a 9. osztályig vehettek részt a tanulók. A verseny célja a matematikai gondolkodás fejlesztése, a tehetséges diákok támogatása és a tantárgy iránti érdeklődés erősítése volt.

          A tanulók szép eredményeket értek el, és nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a megmérettetésbe. A verseny megvalósítását immár évek óta a Bala a.s. támogatja, amelynek köszönhetően tanulóink minden évben értékes jutalmakkal gazdagodhatnak. Ezúton is szeretnénk kifejezni őszinte köszönetünket a Bala a.s.-nak a hosszú távú támogatásért, és bízunk benne, hogy együttműködésünk a jövőben is folytatódik.

           

    • 22jún
        • Egy hét a vízben – úszótanfolyam a Thermalparkban

          Iskolánk ötödikes tanulói egyhetes úszótanfolyamon vettek részt a dunaszerdahelyi Thermalparkban. A foglalkozásokat Szúnyog Péter és felesége, Melinda vezették, akik nagy szakértelemmel, türelemmel és odafigyeléssel segítették a gyerekek fejlődését.

          A tanulók kezdő és haladó csoportokban gyakoroltak, és napról napra egyre magabiztosabban mozogtak a vízben. A hét végére minden résztvevő elsajátította a gyorsúszás, a mellúszás és a hátúszás alapjait.

          Diákjaink végig lelkesen és kitartóan dolgoztak. Gratulálunk nekik a fejlődéshez, és köszönjük Szúnyog Péternek és Melindának a színvonalas oktatást!

    • 16jún
        • Három nap Budapest szívében

          A végzős kilencedik évfolyam három felejthetetlen napot töltött Budapesten, ahol a város nevezetességeinek felfedezése mellett rengeteg közös élménnyel gazdagodtak. Programjaik között szerepelt: VAJDAHUNYAD VÁRA, NÉPRAJZI MÚZEUM, MAGYAR ZENE HÁZA, TERROR HÁZA, HŐSÖK TERE, MŰCSARNOK, SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM, PARLAMENT, MARGIT-SZIGET, SKYDECK KILÁTÓ, CITADELLA, BUDAI VÁRNEGYED, HALÁSZBÁSTYA, SÁNDOR PALOTA és MISTIQUE  SZABADULÓSZOBA .

          A kirándulás nemcsak szórakoztató és tartalmas volt, hanem még inkább összekovácsolta az osztály közösségét.  A változatos és tartalmas  napok után maradandó élményekkel tértek haza diákjaink.

    • 15jún
        •  Kiemelkedő sikerek a XIX. Kaszás Attila Versmondó Fesztiválon!

          A Komáromi Jókai Napok keretében idén is megrendezték a Kaszás Attila Versmondó Fesztivált, amelyre immár XIX. alkalommal került sor. Iskolánkat négy tehetséges tanuló képviselte, akik meggyőző előadásmódjukkal és lelkes szereplésükkel méltón képviselték intézményünket a rangos megmérettetésen.

          Külön öröm számunkra, hogy a zsűri személyes értékelése hasznos visszajelzést és további motivációt jelentett versmondóink számára.

          Büszkék vagyunk rájuk!

          Eredményeink:
          I. kategória: Rabay Zoé (IV.) – arany sáv
          II. kategória: Aranyossy Léna (V.) – ezüst sáv
          Incédi Hanna (VI.) – ezüst sáv
          Szitás Hanna (VI.) – bronz sáv

          Szívből gratulálunk minden résztvevőnek!

          Felkészítő pedagógusok: Rácz Beáta, Vajas Marietta

    • 15jún
        • Éremeső a Tollvonás somorjai alkotónapon

          Iskolánk tanulói bekapcsolódtak a Tollvonás – Somorjai Alkotónap vers- és meseíró irodalmi pályázatba. A rendezvény különlegessége volt, hogy a résztvevők a helyszínen kapták meg a témákat, és mindössze két óra állt rendelkezésükre, hogy verset vagy történetet alkossanak. A feladat nemcsak kreativitást, hanem gyors gondolkodást és kiváló fogalmazókészséget is igényelt.

          Diákjaink szép eredményekkel tértek haza a megmérettetésről.

          Az alsó tagozatosok kategóriájában Vass Amina (4.osztály) a zsűri döntése alapján a 2. helyezést érte el.

          A felső tagozatosok között Gyökeres Lilla (8. osztály) verse 1. helyezést nyert, Márkus Kinga (8. osztály)  és Németh Gloria (8. osztály) pedig a 2. helyen végeztek. Frühwald Liza (8. osztály) alkotását a zsűri különdíjjal jutalmazta.   

          Büszkék vagyunk tanulóink kreativitására, tehetségére és kitartó munkájára. Szívből gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítőiknek, további sikeres alkotást kívánunk!

    • 14jún
        • Ki tud többet angolul? – Harmadikosok nyelvi versenye

          Iskolánk harmadik osztályos tanulói angol nyelvi versenyen vehettek részt, ahol játékos és érdekes feladatokon keresztül mérhették össze tudásukat. A verseny remek lehetőséget biztosított arra, hogy a diákok megmutassák az év során megszerzett ismereteiket, és megtapasztalják, mennyit fejlődtek az angol nyelv tanulásában.

          A verseny eredményei a következők:

          1. helyezett: Červenka Eliza
          2. helyezett: Bugár Ádám, Cséfalvay Lara
          3. helyezett: Mészáros András

          A verseny további résztvevői: Csaplár Regina, Szabó Sára, Seregül Lilien, Fúro Jázmin, Kočiš Viktória, Varga Csaba.

    • Prihlásenie